Blog
2009. december 07. hétfő, 08:40

Ünnepelj velünk ... a Facebookon

Írta: Herczeg József Tamás

FacebookÉpp ma három hónapja nyílt meg a szoftverkönyvtárunk. A kezdetek óta jelen vagyunk a Twitteren, és szép számmal vannak követőink. Negyedéves fennállásunk megünnepléséhez a Facebookra invitállak – mai nappal elindult Facebook rajongói oldalunk.

Múlt szombat-vasárnap fordítócsapatunk néhány lelkes tagja fordítóhétvégére gyűlt össze a kibertérben, hogy belefogjon első közös projektjébe. Az ötlet még november elején vetődött fel, s csak azért most tudtunk belefogni, mert ekkorra érkeztek meg hozzánk a forrásfájlok.

2009. november 12. csütörtök, 18:45

Az adware reneszánsza?

Írta: Herczeg József Tamás

Mintegy tíz évvel ezelőtt tűntek fel a piacon a hirdetésekkel szponzorált programok. Egy időben csak nagyon ritkán fordultak elő, viszont most különféle eszköztárak alakjában vagy más módon születtek és születnek újjá, ugyanis egyre több program jelenik meg ilyen kiadásban, hogy szerzőjük némi bevételre tegyen szert belőlük, amit a szoftver további fejlesztésére fordíthat. Érdemes e programok telepítésekor ügyelnünk erre, mert az esetek legtöbbjében megóvhatjuk ilyen fölösleges kiegészítéstől a rendszerünket.

2009. szeptember 26. szombat, 05:00

Ma van a Nyelvek Európai Napja

Írta: Herczeg József Tamás

EDL-logóEl kellett telnie nyolc évnek ahhoz, hogy a napokban egy Twitter-csiripből végre megtudjam, szeptember 26. a nyelvek európai napja, melyen az Európa Tanács kezdeményezésére a nyelvi és kulturális sokszínűséget ünnepeljük 2001. óta. Mi, magyarok nem jeleskedünk a nyelvtanulásban. Az internet korában ez rendkívül fontos lenne, hiszen a világháló vékonyka szeletéből részesül az, aki nem beszél valamilyen idegen nyelvet. Azt hiszem, ennél nagyobb indíttatásra nincs is szükség, már csak azért is, mert a magyar nyelv bonyolult nyelvtani szerkezete miatt a gépi fordító szolgáltatások színvonalán jócskán van mit javítani.

2009. szeptember 24. csütörtök, 20:00

Segítőt keresünk

Írta: Herczeg József Tamás

PipaNem mondok újat azzal, hogy a Windowson túl is van világ, azaz léteznek más operációs rendszerek is. Itthon egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Linux, ami betudható egyrészt a netbookok terjedésének, másrészt az Ubuntu disztribúciónak. A "Windows" főkategóriát látván néhányan már érdeklődtek, hogy tervezzük-e további operációs rendszerekhez készült alkalmazások magyarításainak terjesztését?

2009. szeptember 23. szerda, 12:00

Vienna, avagy a Windows 7 jegyében

Írta: Herczeg József Tamás

Egy nap híján egy hónap van hátra a Microsoft által a Vista operációs rendszer utódjának tartott Windows 7 október 22-dikére ütemezett megjelenéséig. A redmondi óriás teljes bedobással dolgozik a Blackcomb, majd Vienna fedőnevű platformon. Egy új operációs rendszer megjelenése a szoftverfejlesztők számára is kihívást jelent, ugyanis termékeiket fel kell készíteniük az új környezetben való futtatásra. Ez néhány hónapja megkezdődött már, és a meglévő adatbázisunk átköltöztetése ennek figyelembe vételével történt.

2009. szeptember 13. vasárnap, 14:30

Újdonságok tagjainknak

Írta: Herczeg József Tamás

Egy weblapon a tagokat, vagyis a regisztrált felhasználókat a látogatókhoz képest különleges jogok illetik. Így van ez nálunk is, melyekhez a felhasználók az ingyenes regisztráció és a sikeres bejelentkezés után férhetnek hozzá. (Aki csak letölteni szeretné a magyarított programokat, az regisztráció nélkül megteheti – nálunk nincs semmiféle tagsági díj, mert az a shareware értékesítési formával ellentétes, annak ellenére, hogy a fordítások önkéntes alapon készülnek.) Ahogy a beharangozó bejegyzésben említettem, olyan funkciók vehetők nálunk igénybe, mint amilyeneket a nemzetközi szoftverkönyvtárak kínálatát böngészők használhatnak.

2009. szeptember 07. hétfő, 07:00

Elindultunk

Írta: Herczeg József Tamás

Elindult a honositom.huTörténelmi ez a nap és pillanat: ezen az új doménen ma újjáéledt a Honosító Műhely, nem titkolt szándékkal, hogy az önkéntes szoftverhonosítás új lendületet kapjon.

Mikor 2000-ben ismerőseim angol nyelvismerethiányán a segítő szándéktól vezérelve belefogtam a szoftverhonosításba, nagyon kevés olyan alkalmazás volt, mely támogatta a többnyelvű kezelőfelületet. Ezek száma az elmúlt időszak alatt jelentősen megszaporodott, úgyhogy bőven van mit tenni.

Twitter

Facebook

Blognaptár

« szeptember 2010 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      
Copyright © 2010 Honositom.hu Blog. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete